Fogyasztóvédelmi hírek

A lajhár hétszer gyorsabb a Telenornál

Az történt, hogy Csehországban, vonatozgatás közben elvesztettem a telefonomat. Kellemetlen, új és drága telefon volt. Mindenki el tudja képzelni, milyen bajokkal jár ez, engem a legjobban az zavar, hogy még netbankolni se tudok, mert sms-ben jön a jelszó.

Múlt pénteken történt, szerencsére szombaton tudtam írni egy levelet a szállodából, hogy tiltsák le. Céges, flottás telefon, nagy és kiemelt ügyfelei vagyunk a Telenornak, ennek a korszerű telekommunikációs multinak. Ezért nem kell bemenni egy üzletbe, ahol állítólag percek alatt megcsinálnák az új SIM-kártyát ugyanazzal a telefonszámmal, hanem kihozzák nekünk.

Két biztosítót bírságolt a PSZÁF

A Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t valamint a Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t is száz-százezer forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a fogyasztóvédelmi szabályok megsértése miatt.

Veszélyes hulladék a teherautóban

Veszélyes hulladéknak minősülő rakomány volt abban a német teherautóban, amit a vámosok megállítottak Hegyeshalomnál. Kísérőokmányokat a sofőr nem tudott felmutatni.

Bombariadó és fennakadás Miami repülőterén

Egy gyanúsnak tűnő tárgy miatt kiürítettek és lezártak pénteken négy utascsarnokot az egyesült államokbeli Miami repülőterén. Egy utast őrizetbe vettek azt követően, hogy az érzékelők valami gyanúsat jeleztek csomagjában.

Hódít az elektronikus könyvolvasó

Az év végére 10,3 millió amerikainak lesz elektronikus könyvolvasója - közölte a Forrester piackutató cég felmérésére hivatkozva a The New York Times.

Már a Lidl nevével is csalnak

Ismeretlenek idős embereket keresnek fel azzal, hogy nyertek az egyik diszkontlánc nyereményjátékán, s kedvezményesen vásárolhatnak bizonyos termékeket. A Lidl közleményben figyelmeztet.

Cigaretta az alvázban

Kétszázkilencven karton cigarettát akart átcsempészni az országon egy ukrán állampolgár. A csempészárut a kocsi alvázába rejtette, a vámosok kiszúrták.

Átrendeződtek a lakossági megtakarítások

Az elmúlt egy évben már trendként értékelhető, hogy a banki megtakarításokkal rendelkezők a hosszabb távú megoldásokat választják - számolt be tapasztalatairól Komócsi Sándor, az UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyvezető igazgatója a Pioneer Alapkezelő és UniCredit Bank közösen szervezett sajtótájékoztatóján.

Kidobják a Mongolian Barbecue-ból, aki túl sokat eszik

Nehéz ügy, amikor a Naiv Ügyfél úgy érzi, hogy a pincérek kinézik egy étteremből és megjegyzéseket tesznek rá, majd erről levelet ír a Homárnak. Nem voltunk ott ugye, nagyon konkrét vádak nem hangoznak el, az egész ügy hiperszubjektív és ellenőrizhetetlen. Sziszi például "vacsora a pokolban" subjecttel mesélte el, milyen sandán kerülgette a személyzet a Márvány utcai Mongolian Barbecue-ban. A Homár évekkel ezelőtt járt ott utoljára, és akkor semmi ilyesmit nem tapasztalt. Azóta viszont befutott még két panasz, akik közül az egyik társaság 3 óráig tartotta a frontot, de mostanában már másfél óra után kidobják az embert az étteremből, ha úgy gondolták eleget fogyasztott az 5000 forintért. A jelek szerint az étterem tulajdonosának specialiása, hogy ha a helyszínen nem sikerül, a hazafelé tartó vendégeket telefonon hajtja el melegebb éghajlatra, amiért olyan sokat ettek:

Tartalom átvétel